Kiegészítések a budaörsi Zichy major történetéhez

Zichy major 2000 áprilisában, készen a májusi első kiállításra

                    Tizenöt éve működik  Budaörsön a Zichy major kiállító teremként, a Budaörsi Művészek Egyesületének gondozásában, de sokszor megfeledkezünk a kezdetekről. Pedig minden kezdet megalapozása is valaminek, amiből később lesz valami vagy sem, de az eredet meghatározó és kitörölhetetlen belőle, mind a két esetben.  Ma sokan büszkélkednek a részben felújított épület utóbbi tíz év történetével, és a város hosszútávú fejlesztési tervében is továbbra is kulturális intézményként szerepel, aminek átgondolásához érdemes talán az első öt évet is megismerni. 

                     Az épület múltját Filipszky István a budaörsi Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi könyvtár igazgatója, helytörténész több munkájában is részletesen leírta, ezért ennek részletezését itt most elhagyom. Csupán annyit jegyzek meg, hogy az ezerhétszázas években épült gazdasági épületről van szó, amely az elmúlt két és fél évszázadban nagyrészt ezt a funkciót is szolgálta. A huszadik század második felében a Budaörsi Vegyesipari Kisipari Termelő Szövetkezet használta, és hosszú ideig kötélgyártó üzemet, majd azt követően asztalos műhelyt működtetett benne. Az 1989-es rendszerválás után a KTSZ megszün, és így a kötélgyártás is, ezért az épület visszakerült a város gondozásába. A kilencvenes években tíz évig semmire sem használták, üresen állt az épület. 1997-ben a budaörsi művészek közül Stremeny Géza szobrászművésznek jutott eszébe, hogy talán megfelelne ez az épület kiállító helyiségnek. Ekkor indítja Mandel Róbert a ma már majd két évtizedre visszatekintő első Budaörsi Fesztivált, ahova a Budaörsi Művészegyesületet is meghívta egy közös kiállítás megtartására. Mivel a Jókai Mór Művelődési Központ kiállítóhelyisége erre a célra kicsi volt, ezért kerestünk erre a célra a városban nagyobb méretű kiállító teret. Így merült fel első gondolatként - Géza ötlete alapján - a Zichy major. De akkor több ok miatt, de főleg az épület leromlott állapotát figyelembe véve, nem ezt a lehetőséget választottuk. Gvardian Ferenc szobrászművész, Budapesti úton levő negyven méteres pincéjét takarítottuk ki, és ott lett megrendezve az első és második évben a közös kiállítás. Ez sok problémát és feszültséget jelentett az egyesületi tagok között, és ezért 2000-ben Mandel Róbert eltekintett a Budaörsi Művészek Egyesületének közös kiállításának megtartásától, - ismerve kiállításrendezési tevékenységemet - engem kért fel egy személyben a fesztivál alkalmából egy önálló kiállítás megrendezésére. Függetlenül a BUM-tól.

                Elvállalva ezt a feladatot, úgy döntöttem, hogy amit az egyesület kollektív módon sem mert felvállalni. hogy 1997-ben kitakarítja a Zichy majort, és ott rendezze meg a kiállítását, én egyedül is megcsinálom. Vonzott a tér tágassága, mérete, arányrendszere, történelmi levegője, a múlt ihletett adó  inspirációja, és ezért annak ellenére, hogy festő vagyok, nem a képzőművészeti alkotásaimból rendeztem meg a tárlatot, hanem a fotóimból. Bár évtizedek óta fotóztam, komolyan sohasem gondolkodtam arról, hogy ezen a területen alkotó módom is megnyilatkozzam. De mivel a 2000-es év több szempontból, is kitüntetett jeles évnek számított - század- és ezredforduló - megpróbáltam visszatekinteni én is saját múltamba, és erre a fotó bizonyult akkor a legjobb médiumnak, eszköznek.             Itt születtem Budaörsön és azóta is itt élek, ezért a világra való eszmélkedésem kezdete óta ehhez a helyhez kötődök, és minden tekintetben a magam sorsa által részese vagyok Budaörsnek. Nem csak úgy mint ma az ország egyik legdinamikusabban fejlődő és gyarapodó városának, hanem úgy is mint az ötvenes évek nagyon is hátrányos helyzetű településének, a hatvanas és hetvenes évek "virágzó" szocializmusának, a nyolcvanas évek elsorvadó diktatúrájának, és a kilencvenes évek nagy reményekkel újra éledő "polgárának". Apám maszek szabó volt Budaörsön az ötvenes években, Anyám Budaörsre szakadt valamikori budai úrilányból földművessé átváltozott parasztasszony, én pedig az agglomeráció  minden hátrányát és előnyét élvező kisgyerek, majd Pest közelségét kihasználó félig városi félig falusi kamasz, és felnőttként mint sorsába beletörődött budaörsi lakós. A kilencvenes években rövid ideig még bennem is felcsillant a remény, hogy itt "normális" életet is lehet élni, - amit a családi életben meg is valósítottam - de egy évtized alatt a kilencvenes években sikerült megtapasztalnom, hogy közösségileg lehetetlen. 

                 Azért hozakodtam elő a rövid családtörténetemmel a Zichy major ürügyén, mert budaörsi lakósként képzőművészeti szempontból ez is része lett az életemnek. Úgy mint a Városi Könyvtár Galériája, amit huszonöt éve - Szelle Gézáné, és később  Filipszky István igazgatók támogatásával - én alapítottam, és ma is következetesen rendezek, illetve egy időben a kezdetektől - Kovács József László vezetése alatt - a Heimat Múzeumban is évekig hasonló tevékenységet folytattam. Persze ismert az a közmondás, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában, ezért festőként így váltam pesti - főleg újlipótvárosi -illetőségűvé, ahol a képzőművészeti közéletben továbbra is aktívan részt veszek. Így festő múltamat tekintve budaörsiként, jövőmet tekintve pestiként, de ott is a lehetőségek beszűkülése miatt egyre inkább a világhálón keresem a szóhoz jutás lehetőségét.  

                   De most már nézzük meg konkrétan, hogy is indult és alakult a Zichy major elmúlt tizenöt éve. Először bemutatom az épület állapotát 1999. őszén, miután feleségemmel - T.Horváth Évával, aki szintén képzőművész - kihordtunk két konténer fűrészport és szemetet, aminek az elszállítását az akkori BTG (Budaörsi Település Gazdálkodási Vállalat) a jövendő kiállítás szponzorációjaként vállalta. Sőt később ők oldották meg az épület villamossági felülvizsgálatát, és az életveszélyes vezetékek eltávolítását. A kiállítótér későbbi ideiglenes megvilágításának felszerelését már én végeztem. 

 

                       Ezután következett a falak portalanítása és a meszelés, amit a nagyobbik helység mérete miatt (hat és félméter magas, nyolc méter széles és húsz méter hosszú) nagy létra hiányéban csak  a fele magasságig sikerült megoldanom, de ez már elfogadhatóvá tette az amúgy is rusztikus, vakolathibás falat a kiállítás céljára. A nagyteremben látható WC-ét, a vízvezetékrendszer problematikussága miatt nem tudtam elbontatni, amit paravánnal takartam el. A szintén ebben a teremben található padozat kimélyítést - amit a nagyméretű gépek elszállítása miatt vájtak ki - évekig még úgy maradt, és a balesetveszély miatt korláttal vettem körül. Majd a villanyszerelés következett és egy mobil WC odaszállíttatása, amivel készen állt az ideiglenes kiállítóterem.
                   A fa gerendázat és a legkülönbözőbb időben és célnak megfelelően kivágott ablakok és ajtók által tagolt tér, így üresen is szép építészeti és helytörténeti látványnak bizonyult. A fotók is főleg a gyerekkoromból még itt maradt régi Budaörsöt jelenítették meg, amely az eltelt tizenöt év távlatában már csak nyomokban található meg. Ma is úgy érzem, hogy ezzel a szerencsés hely és idő választással, akkor az addig leélt majd hatvan évemnek, és Budaörs közelmúltjának tudtam szép emléket állítani.

                     Mint az alább megtekinthető meghívóból is látható, ez a bemutató nem csak kiállítás volt, hanem igazi egyszemélyes fesztivál program, előadásokkal, tárlatvezetéssel és rögtönzött házi muzsikálással kibővített rendezvény. De még a teremőrzés feladatát is én láttam el.

Kész a kiállítás képei következnek.

Feleségem, T.Horváth Éva az első látogató.

A kisterem vetítésre és előadásra berendezve.

Megérkezik Kovács László (1944-2006.) Munkácsy-díjas festőművész (háttal). Fogadó közönség szemből balról jobbra. Alföldi László a kiállító művész, Hárs Kati, Jánosi András és T.Horváth Éva festőművészek.

A kiállítás megnyitója. Balról jobbra: Alföldi László. Dr.Szabó Ildikó és Dr.Vándor András.

A széken ül mesterem, Fischer Ernő festőművész nyolcvanhat évesen.

A nagyszámú közönség egy része a megnyitón.

A megnyitó után a vendégek. Középen Dr.Vándor András és Wittighoff Tamás polgármester és felesége.

Táskával a kezében Fischer Ernő.

Középen Juhász Erika festőművész, egykori Szőnyi növendék és később tanársegédje, és Fischer Ernő.

Berkes András festőművész filozófus és felesége, Tanár úrral beszélget.

A zárónapon házi muzsikálás különböző tárgyakon. Balról jobbra: Kovács Julika, Wittek Béla, Kovács László és a közönségből egy önkéntesen közreműködő látogató.

Budaörsön ebben az utcában (Clementis László u.22.) található a Zichy major. A Templom tér előtti utca - most már a korlát helyén a körforgalom van kiépítve - Pest felől jövet, balra.

Néhány kiállított kép a kiállításról.